Viktor Pelevin - A tervhivatal hercege

A szoba leginkább nagy, üres kamrára hasonlított. Áporodott szag terjengett – az olyan helyekre jellemzô bûz, ahol több macskát is tartanak, és kötegekben ôrzik a szovjet újságokat. A padlón szemét: üres gyógyszeres üvegcsék, egy fél pár régi cipô, törött gitár húrok nélkül, papírfecnik... Néhány helyen elvált a tapéta, és nagy cafatokban lógott, és az ablak az egészen közeli, egy méternél nem távolabbi lévô tûzfalra nyílt. A szoba közepén ott állt a hercegnô.
Szasa sokáig nézte, aztán néhányszor körbejárta, és hirtelen jó erôsen belerúgott. Ekkor a padlóra hullott és szétszóródott minden, amibôl a hercegnô állt – száraz tökbôl készült feje, a ragasztott szemekkel és szájjal, a radiátor mellé került, a kartonkezek összecsoklottak a silány pamutköpeny ujjában, a jobb lába leesett, a bal meg a padlóra dôlt a vasvázon lévô, fekete szövettel bevont féltestes próbababával együtt, amely egész hosszában elterült a padlón, egyenesen és valahogy egyértelmûen, mint egy politikai tiszt, aki fôbe lôtte magát.

Salman Rushdie - Sálimár bohóc

"Az ember búcsút vesz a nevétôl, a múltjától, a jövôjétôl, elemelkedik az életétôl, és csak a munka folytonosságában létezik, csak a szükség és a fatalizmus tartja a levegôben. Igen, idônként hatalmába kerített valamilyen lebegô érzés, amelyet az az állandó tudat tompított, hogy az ember váratlanul, akármelyik pillanatban lezuhanhat vagy golyót kaphat, és akkor úgy hal meg a sárban, mint egy kutya"
– Max Ophuls