Blaszfémia

Sokunkkal megesett már, hogy általános iskolába mentünk. Van aki később, van, aki kicsit korábban, de elmondható, hogy nagyjából mindenki megy. Meg van a hagyománya ugye kulturálisan, meg jogilag is. De mindegy is. A lényeg, hogy én is mentem általános iskolába. A beiratkozásnál a szemembe sütött a nap és kis köröcskékbe kellett belerajzolni a kreativitásunkat. A hóemberig jutottam, aztán a kedves nénik felhívták a figyelmemet egy vakító égitestre, amit szintén jó volna ilyenformán ábrázolni.
Elkezdtem gyakrabban járogatni az iskolába, ennek is meg van a hagyománya persze a kultúrában. Így egyre jobban megismertem a betűket, a számokat, meg a parancsolatokat. A tanítás előtt egy félórával korábban jártunk be, hogy részt vehessünk a reggeli áhítaton, havonta egyszer pedig zsoltáréneklésen, ahol az iskola orgonistája segítségével csiszoltuk hangjainkat, hogy az évvégi istentiszteletre tökéletes legyen.
Templomba amúgy nem szerettem járni, mert mindíg nagyon hideg volt, meg amúgy sem volt túl izgalmas. A hittan órákkal nem volt ilyen jellegű problémám, ott videón néztünk szakállas embereket, akik jeruzsálembe érkeztek, meg elsőszülötti jogot cserélgettek bablevesekért.
Aztán ettem egy almát és jelentkeztem egy hatosztályos gimnáziumba, hogy minél hamarabb elkerülhessek az Ige közeléből. Bár nem kerestem a visszavezető utat a Paradicsomba, mégsem találtam oda sosem.

Ma járok a MOMÉra, végzem a kurzust mindennap. Egyszer csak jön a feladat, hogy Eat-art. Csináltam rá egy filmet, amelyik az utolsó vacsoráról szól, reprodukáltam is az eseményt az egyik délután a menzán. Női tanítványokkal, báránysült helyett bárány alakú tortával, a megváltó helyén a barátnőmmel.
Ma járok a MOMÉra, végzem tovább a kurzust, egyszer csak jön a pályázat, hogy valamilyen ismert mondát vagy legendát kell ábrázolni a viktoriánus korba helyezve, gőzgépekkel színesítve. Csináltam rá egy angyali üdvözlet festményt, Szűz Máriával, Szentlélekkel, arkangyallal. Meg kell jegyeznem, a nyár végi Szakrális művészetek hetére is nagy erőkkel készülök.

Ha valaki megkérdezi, vallásos vagyok-e, azt mondom nem. És nem is hazudok. Mint ahogy szívesen veszek fel nyakkendőt és zakót viccből, úgy szívesen keltem a vallásos áhítat látszatát is. Iróniát csempészek bele, nyakkendőkből például csak a legocsmányabb darabokat kötöm a nyakamba, mégis hiszik azt sokan, hogy konzervativizmusból öltözök elegánsan.
Nem tudom, hogy a munkáim miatt hiszi-e valaki róllam azt, hogy hiszek az egyistenben. Nem tudom, hogy amikor művészettörténetből bibliai történettel találkozunk és én kívülről tudom azt, hiszi-e valaki, hogy én mindennap előveszem otthon a Szentírást.
Azt hiszem nem.
Túl erőteljesen ítélem el a vallást és túl agresszívan állok a kérdéséhez. Gyakorlottabb tekintet számára ez már szemet is szúrhat. Komolyan, ha a legbelsőbb részembe nézek, ott sem hiszek Istenben. Mégis, mintha csak vallásos lennék, olyan szívesen kezdek el Szent Jakab és Szent György ikonokat festeni és olyan lelkesen tervezgetem a Mária mennybemenetele képemet is. Igazából senkit sem ismerek, aki vallásos meggyőződésből ennyire megszállottja lenne a szakrális művészeteknek, bár magamat sem tartom elvetemültnek.
Más előjellel, de ugyanazokat a számokat írom fel, mintha én magam is hívő volnék. Én is varázstalan vagyok ugye (Max Weber), egy olyan évszámban születtem, úgyhogy nem is volt lehetséges hogy komolyan magamévá tegyem a hitet. Egy olyan korcs, torzszülött módját sajátítottam el helyette a vallásnak, amely belül teljesen üres, kifelé viszont előszeretettel mutat tökéletes telítettséget.
Magamból kiindulva ezt tartom a jelen kereszténységének. Nem én vagyok az egyetlen, aki vicces vagy kritikus felhanggal használja a kereszt, meg a fehér leples, hosszú, göndör hajú, szakállas figura motívumát. Abszolút értékben a Krisztusos óvszer reklám is egyenlő az oltárképpel és a rózsaablakkal (óriásplakát és city light).

Nem meggyőződésből, de használjuk Európa kiöregedett hitét és ezzel tartjuk fent azt. Nem húzzuk ki az infúziót, nem kapcsoljuk le a lélegeztető gépet, pittyog a szívritmusa. Akár még fel is ébredhet a kómából egyszer. Senkit sem érdekel.